Szállásaink

Erdő adta nyugalomban

A Kerekerdő kiváló hely jógatáborok, edzőtáborok, iskolai táborok, elvonulások részére távol minden zajtól az erdő adta nyugalomban.

 

Remek helyszín továbbá családi és baráti összejövetelekre is. Fűtési időszakban 34, nyári időszakban pedig 110 fő elszállásolására van lehetőség. A terület sajátossága miatt csak csoportokat tudunk fogadni, előzetes bejelentkezéssel (minimum 20 fő). Azonban biztosítani tudjuk, hogy más vendég ugyanazon időben nem lesz területen. A programok lebonyolítására több helyszín közül lehet választani.

 

A faparkettás nagyjából 100 m2-es nagyterem, beltéri eseményekre alkalmas, igény szerint szőnyegezni is tudjuk.

 

Kinti fedett helységek:

Népszerű a fedett 100 m2-es színpad. Előtte füves területtel, (sportpályaként is használható).

Szintén közkedvelt az óriás fenyőfák alatti, mindig árnyékos, szintén fedett rész, ahol nagyrészt az étkezések zajlanak.

Ezen kívül van még egyéb kültéri fedett és sok nem fedett, napos és árnyékos, szinte minden féle programra alkalmas területek, helyszínek.
Rendelkezésre áll még továbbá, ping-pong asztal, trambulin is.

Nagy szeretettel gondozzuk (ugyan egyre kisebb területen működő) bio kertünket is.

A hozzánk ellátogatók valódi kikapcsolódást találnak Kerekerdőn, amihez a környezet hozzáadja a maga csodálatos részét, mi pedig a gondoskodásunkat és a vendégszeretetünket!

Várjuk szeretettel megkeresésüket!

 

Vélemények

,, Rengeteg élményt viszek haza."
,, Minden nagyon finom és egészséges! "
,, Minden jó úgy, ahogy van! A konyha és a személyzete egy külön csoda! Köszönöm, hogy itt lehettem!"
,,Szerető öleléssel kis időre búcsúzom...."
,,Köszönöm szépen Krisztinek a fantasztikusan finom ételeket és a vendégszeretetet, Viktornak, hogy megálmodta és létrehozta Kerekerdőt, Köszönöm az egész csoportnak a csodálatosan együtt töltött szép Napokat! Boldog Új Évet Mindenkinek!"